|
Ki olvas minket
Oldalainkat 3 vendég böngészi
Statisztika
Innen látogatják honlapunkat:
|
|
Írta: kmpsz
|
|
2010. augusztus 03. kedd, 09:59 |
|
A Bálványosi Nyári Táborra és Szabadegyetemre, a „Tusványosként" becézett nagy múltú rendezvényre idén, 2010-ben, július 20-a és 25-e között került sor Tusnádfürdőn. A 21. alkalommal megrendezett találkozón elsősorban a Kárpát-medencei magyarság összefogásáról, az Erdély-kép erősítéséről és a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok megszilárdításáról volt szó. Kedden este a Csík Zenekar és a csíkszeredai Role együttes koncertjével rajtolt a tusványosi "buliidény", szerda délelőtt pedig már az érdemi munka is megkezdődött. A tábor politikai témákkal foglalkozó részében felszólalt Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina főszervező, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, Albert Tibor tusnádfürdői polgármester, valamint Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő.

|
|
Módosítás dátuma: 2010. augusztus 03. kedd, 10:07 |
|
Bővebben...
|
|
Írta: kmpsz
|
|
2010. július 26. hétfő, 08:38 |
|
A három turnusban közel 300 pedagógus fejlesztette tudását, bővítette ismereteit. 2010-ben az óvodapedagógusok, a tanítók, az ének-zene, a magyar nyelv és irodalom, a történelem, az ukrán nyelv és irodalom, a matematika, az angol nyelv és irodalom, a földrajz szakos tanároknak szervezett továbbképzést a pedagógusszövetség. Ugyancsak megtartottuk hagyományosSzámítástechnika kezdőknek és Számítástecnika haladóknak című népszerű kurzusunkat. Az elméleti előadásokon kívül, melyeket elismert hazai és külföldi előadók tartottak, a tanároknak alkalmuk nyílt kerekasztal-beszélgetésekre, tapasztalatcserére is. A tanfolyamot kulturális programok gazdagították. Fellépett a Megyei Magyar Drámai Színház, az Ivaskovics József vezette Credo együttes, valamint a KRISZ; Mészáros László, a Mátyás-templom orgonistája orgonaestet adott a beregszászi római katolikus templomban; volt múzeumlátogatás, a főiskola képzőművészeti-és néprajzi kiállításának megtekintése. Esténként a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Filmklubja állt a hallgatók rendelkezésére. |
|
Módosítás dátuma: 2010. július 26. hétfő, 09:53 |
|
|
Írta: kmpsz
|
|
2010. július 05. hétfő, 12:46 |
|
2010. július 5-én megkezdte munkáját a IX. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia. Az első turnusban az óvodapedagógusok és a tanítók továbbképzése folyik, valamint a Számítástechnika kezdőknek című tanfolyam vette kezdetét.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. július 05. hétfő, 13:01 |
|
Bővebben...
|
|
Írta: kmpsz
|
|
2010. július 05. hétfő, 00:11 |
Magyarságkérdések, környezetvédelem, médiahelyzet

Számos nagy horderejű kérdés, a kárpátaljai magyarság jövőjét, megmaradását érintő probléma került terítékre a XVIII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen, amely a festői szépségű Felső-Szinevéren zajlott. Örvendetes tény, szögezték le az itteni előadók, hogy a választások után mind Ukrajnában, mind Magyarországon kedvező politikai fordulat állt be, azóta érezhetően enyhült a kárpátaljai magyarságra nehezedő nyomás. Valamennyien egyetértettek abban: a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásával új lehetőségek teremtődtek a határon túli magyarság számára. Úgy tűnik, belőle legtöbbet a kárpátaljai magyarság profitálhat. Az előadásokat követő eszmecserékből kiderült, a szülőföldön való megmaradás, a helyben való boldogulás lehetősége csak akkor biztosított, ha erőteljesen fejlődnek a határon átnyúló kapcsolatok. Az eddigieknél nagyobb figyelmet fordítunk a környezetünk védelmére, és ezzel együtt hatékonyan kihasználjuk az Európai Unió nyújtotta pályázati lehetőségeket.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. augusztus 04. szerda, 10:06 |
|
Bővebben...
|
|
Írta: kmpsz
|
|
2010. június 10. csütörtök, 07:32 |
|
A békediktátum 90. évfordulóján országszerte megemlékezések zajlottak Magyarországon, melyekre a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség is számos meghívást kapott. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke részt vett a Kecskeméten és Szarvason tartott országzászló avatáson, illetve az Országgyűlés emlékülésén, míg Berki Károly irodavezető a Szigetszentmiklós Város Képviselő-testülete, valamint a Mádi Református Egyház által szervezett megemlékezéseken volt jelen. |
|
Módosítás dátuma: 2010. július 08. csütörtök, 12:22 |
|
Írta: kmpsz
|
|
2010. június 03. csütörtök, 12:24 |
|
Iskoláinkban véget ért a tanév. A pedagógusszövetség számos ballagási meghívót kapott. Az időpontok egybeesése miatt nem vehettünk részt valamennyi évzáró ünnepségen, ám több iskolában együtt ünnepeltünk a végzős diákokkal. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke részt vett a Beregszászi 6.Sz. Általános Iskola, a Beregszászi 8. Sz. Középiskola, a Péterfalvi Református Líceum, valamint a Karácsfalvi Görög Katolikus Líceum, Berki Károly, a módszertani központ irodavezetője a Nagyberegi Református Líceum, Szántó Edit elnökségi tag a Nagydobronyi Református Líceum végzőseit köszöntötte. |
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
|
3. oldal / 10 |
|