facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

Jutalomtáborozás a székelyföldi Ivóban

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a 2013–2014-es tanévben szervezett tantárgyi vetélkedők helyezettjeit idén is táborozással jutalmazta. A kárpátaljai lehetőségek mellett idén két anyaországi és egy erdélyi táborozást is szerveztek: ezek közül a második augusztus 3–8. között az erdélyi Erzsébet Üdülőközpont és táborban (Ivó, Románia) zajlik, ahol 45 gyerek pihenheti ki a tanulás fáradalmait

A gyerekek és szüleik ezen a kora vasárnap reggelen az Asztély–Beregsurány határátkelő asztélyi oldalán gyülekeztek. A magyar oldalon várta őket az autóbusz, ám indulás előtt egy végső eligazításra is sor került.

Berki Károly, a pedagógusszövetség irodavezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, hogy a magyarországi Erzsébet-program keretein belül a KMPSZ először utaztat diákokat Erdélybe, s hogy ennek az útnak milyen fontos szerepe van a magyar-magyar kapcsolatok kialakításában, ápolásában. Az üdülésre jogosultak ismét a tantárgyi vetélkedőkön legjobb eredményt produkált, legtehetségesebb gyerekek közül kerültek ki, akiket így kívántak teljesítményükért jutalmazni. Az irodavezető tájékoztatta a székelyföldi programokról a jelenlévőket, melyek révén kellően feltöltődhetnek a következő tanév tantárgyi vetélkedőihez.

KMPSZ

 

2014. augusztus 5. kedd 22:53
címkék: nyári tábor, kmpsz
Like ItGoogle ItTweet It