facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

Elkezdődött az iskola

Véget ért a nyár, kezdetét vette az idei tanév, a tanulók és a pedagógusok kipihenten, energiával feltöltve vághatnak neki az iskolakezdésnek.

Tanévnyitó ünnepség Beregdédában

A Dédai Általános Iskolában ebben a tanévben 129 gyereknek szólt szeptember 1-én az iskolacsengő. Közülük 13 magyar osztályba induló elsősnek. A kellemes, meleg időnek köszönhetően iskolánk udvarán tarthattuk meg ünnepségünket. Tanévnyitónkat megtisztelte jelenlétével községünk református lelkipásztora, görög katolikus parochusa, valamint falunk polgármestere. Az elsősöket köszöntötték az idősebb diákok, és iskolánk igazgatója. Majd a legfiatalabb tanulók is bemutatkoztak az egybegyűlteknek, hisz ezen a napon övék volt a főszerep. Zenés műsorral tették érdekessé a tanév első napját.

Az 1. osztályos tanulók megkapták a Széchenyi Alapítvány tanszercsomagját a KMPSZ által kinyomtatott Írásmintával, valamint Matematika és Ének-zene munkafüzettel együtt.
 
Ezúton szeretnénk megköszönni valamennyi közbenjáró segítségét, hogy elsőseink részesülhettek a tanuláshoz nélkülözhetetlen tanszercsomagban.

Gáti Kovács Vilmos Középiskola

A Gáti Kovács Vilmos Középiskola 317 tanuló előtt nyitotta meg kapuját  2014.szeptember 1-jén. Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy újra két első osztály sajátítja el a tudományok alapjait anyanyelvén, mert 34 tanuló szülei szavaztak az iskolának bizalmat.

A tanévnyitó ünnepségre az iskola udarán került sor. Az iskola vendégeit, tanárait és diákjait Román Erika igazgatónő köszöntötte elsőként. A vendégek közül Gát polgármestere, Lokita István buzdította jó tanulásra a gyerekeket és lelkiismeretes munkára a tanárokat. Szilágyi Károly református lelkész kért áldást az ige szavaival az előttünk álló küzdelmes tanévre.

Majd az iskola tanulói versekkel búcsúztatták az ide nyarat, a kellemes vakációt. A 11. osztályosok közül Kopasz Nikoletta és Juhász Ádám üdvözölte a legkisebbeket. A tanintézmény szokásának megfelelően az elsősöket eskütétellel fogadták be a tanulói közösségbe.

Ezután az elsősök is szót kaptak, dalok, versek előadásával bizonyították rátermettségüket.
Az ünnepség keretén belül vehették át az elsősök Lőrinc Ágotától, a KMKSZ gáti alapszervezeti elnökétől a Széchenyi Alapítvány tanszercsomagját a KMPSZ által kinyomtatott Írásmintával, Matematika munkafüzettel és Ének-zene füzettel együtt.

A tanévnyitó ünnepség végén az iskolacsengő szólította az osztálytermekbe a tanulókat.

Tanévnyitó Kisgejőcön

Szeptember 1-én újra megnyitotta kapuit a tanulók előtt a Kisgejőci Egry Ferenc Oktatási-Nevelési Komplexum, amely most már hivatalosan is felvette a híres harangöntő mester nevét.Szépen felújított tantermekben kezdhették meg az idei tanévet a gyerekek. A munkálatok a református egyház és a szülők segítségével valósultak meg. 

Benkő Lenke igazgatónő nagy örömmel köszöntötte a 10 elsős kisdiákot, akik anyanyelvükön sajátíthatják el a tudományok alapjait. Köszönetét fejezte ki minden szülőnek, aki magyar iskolába íratta be gyermekét.

Perduk Ibolya, magyartanár

Somi Általános Iskola

A Somi Általános Iskola kapuját idén 12 elsős kisdiák lépte át.  A himnuszok elhangzása után Molnár Henrietta és Hidi Klaudia 9. osztályos tanulók elszavalták O. Koniszkij: Fohász Ukrajnáért c. versét ukrán, illetve magyar nyelven.

Ködöböcz Attila, igazgató, tanévnyitó köszöntőjében biztosította a szülőket arról, hogy jól döntöttek, amikor szülőfalujuk iskolájába íratták gyermeküket. Felhívta a figyelmet arra, hogy az intézmény tanulói tiszta, rendezett körülmények és egy barátságos tanári kollektíva kezei között formálódhatnak igaz értékeket képviselő felnőttekké.  Szavai szerint, egy település addig él, míg iskolája van és ezért mindenkinek tenni kell.

A továbbiakban az első osztályosoké volt a főszerep, akik verses- dalos műsorukkal mutatkoztak be az egybegyűlteknek. Őket köszöntötte Simon Anetta, 9. osztályos tanuló, illetve a 4. osztály képviseletében Nagy Barbara és Molnár Tamás, Szalai Borbála: Halljátok meg emberek!  c. versével.

A rövid műsor után, az első csengő hívó szavára, megkezdődött az első óra.

Guti Általános Iskola

Szeptember 1-én 16 kis elsősnek csengettek be  először a Guti Általános Iskolában.

Az ünnepséget a himnusz eléneklését követően az iskola igazgatónője Turóczi Éva nyitotta meg.

Az ünnepség további részében elhangzott még Reményik Sándor Templom és Iskola című verse. A kicsik is készültek tanító nénijükkel Kulcsár Évával versekkel a tanév köszöntésére.

A végzős osztály bátorító szavakkal és vicces köszöntőkkel bíztatta a kis elsősöket a tanulásra. Ezt követően pedig bekísérték Őket az osztályukba.

Végül Nagy Szabolcs református lelkész adta áldását a tanárokra és a diákokra.

Csongori Általános Iskola

Megkezdődött a 2014-2015-ös tanév. Az ilyenkor szokásos problémákra, jelenségekre, közhelyekre hívta fel a figyelmet iskolánk igazgatója, Nagy Sándor. Beszédében Szentgyörgyi Albertet idézte:”Olyan lesz a jövőnk, mint a ma iskolája”, rávilágított arra, hogy milyen tényezők határolják be a ma iskoláját. Különös hangsúlyt kaptak az elsősök, mint „meggyúrandó” anyag minősége; a vezetés, irányítás személyi függősége és a tanárok szerepe a „ma” iskolájának kialakításában. Legfontosabb tényezőként a tanári szerep, a tanári hatalom és tanári tekintély kialakítását, gyakorlását emelte ki. Ez utóbbi most kulcsfontosságú, mint ahogyan fontosnak tartotta a tanév megkezdését is. Szót kapott Hadar Tímea, iskolánk igazgató-helyettese is, aki kiemelte, hogy nem szabad beengednünk a környezetünkből a negatív hatásokat, melyek rombolhatják a „ma” iskoláját. Majd Csongor polgármestere, Baksa Tibor szólt a jelenlévőkhöz, aki az igazi értékek megőrzésére hívta fel a figyelmet.

A továbbiakban a 9-esek kaptak szót, akik az elsősöket köszöntötték, majd átadásra került a 42 elsős számára Viktor Baloga tanszercsomagja és Vaszil Vasziljevics Paskulják köszöntőjét tartalmazó képeslap is. Iskolánk igazgatója megemlítette a jelenlévők előtt, hogy a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség is tanszercsomagot fog eljuttatni az elsősök számára, melynek szervezése folyamatban van.

Sándor Mónika a szülői tanács elnöke elmondta, milyen munkát végeztek el a nyáron, hogyan sikerült megújítanunk az iskolánkat. Minden szülőnek, aki segített, köszönetet mondott.

Ezután megtartották az első nevelői órát, majd tanévnyitó istentiszteletre hívogatott a református templom harangja.

Mezőkaszonyi Középiskola

Szeptember elsején Mezőkaszonyban 254 tanulónak szólalt meg az első csengő. 

A tanévet 8 órakor hagyományosan a helyi református és római katolikus templomban kezdték el. Így a tanárok és tanulók Istentől kérhettek erőt az előttük álló kihívásokhoz, a problémák megoldásához.

A tanévnyitó az iskola udvarán folytatódott, ahol először az ukrán és a magyar nemzeti himnuszt énekelték el a jelenlévők. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Radvánszky Ferenc mezőkaszonyi és bótrágyi lelkipásztor; Medvigy István, a megyei tanács képviselője; valamint Nemes István, a Beregszászi Járási Tanács képviselője.

A vendégek bemutatása után Márkus Miklós igazgató beszéde következett, melyben köszöntötte az elsős gyerekeket és sikeres tanévet kívánt mindenki számára. Kiemelte, hogy a tanulók sikereihez mennyire fontos a szülők és a tanárok együttműködése. Szorgalomra intette a diákokat és hangsúlyozta a végzősök felelősségét, hiszen nekik kell példát mutatniuk fiatalabb társaiknak. Az igazgató arra kérte kollégáit, hogy idén az eddigieknél még nagyobb szerepet kapjon a nevelés, hisz a tanár feladata nemcsak a tanítás, élményeket is kell adni a gyerekeknek.

Később Medvigy István képviselő szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében kiemelte, hogy a tanulóknak meg kell becsülniük, hogy iskolába járhatnak, hisz az ország keleti részén sok gyerek nem kezdhette meg a tanévet. Továbbá erőt, egészséget, kitartást kívánt a pedagógusoknak és a diákoknak.

Az ünnepség végéhez közeledve az elsősöké lett a főszerep. A 32 gyermek versekkel köszöntötte az iskolát. Miután Nemes István átnyújtotta az elsősök ajándékait, megszólalt az első csengő és a végzősök bevezették az iskola újoncait a termekbe, majd minden osztály nevelői órán vett részt.

Bics Katalin

Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola

Szeptember elsején, a tudás napján megszólalt az első csengő a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában. 

Az ünnepség kezdetén az első osztályos gyerekek átlépték a tudás kapuját, majd felcsendült az ukrán és a magyar himnusz. Ezt követően az egybegyűltek egyperces néma csenddel emlékeztek meg a kelet-ukrajnai fronton elhunyt katonákról. A tanévet Micik Julianna, az iskola igazgatója nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy ebben az évben 489 tanuló, köztük 56 elsős kisdiák kezdi meg a tanulmányait. Az igazgatónő beszámolt a nyár folyamán végzett munkálatokról és megköszönte a felújításokra adott anyagi támogatásokat. Az iskola vezetője kitartást és sok sikert kívánt az intézmény valamennyi dolgozójának és tanulójának.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Hulypa Andrij, a városi tanács oktatási osztályának módszerésze, aki köszöntötte az elsősöket, a tanárokat és a szülőket.

Ezt követően Bidzilja Natália, a városi tanács képviselője mondott köszöntő beszédet.
Az évnyitó ünnepségen átadták Viktor Baloga ajándékát az idei tanévet kezdő elsősöknek: mindenki egy iskolakezdési csomagot kapott.

A köszöntők után az elsősök ünnepi műsora következett. A rendezvény végén Maksai Attila református lelkipásztor Isten áldását kérte a tanulókra, tanárokra, valamint a jelenlévőkre.

Pallay Katalin

Beregszászi 6. számú Általános Iskola

Szeptember elseje az iskolakezdés napja. Kárpátalja magyar tannyelvű iskoláiban több száz tanuló számára jelent egy új életet, egy új kezdetet. 

A Beregszászi 6. számú Általános Iskolában 24 kisdiák számára szólalt meg először a csengő.
Az ünnepség egyperces néma csenddel kezdődött a kelet-ukrajnai áldozatok emlékére. A nemzeti himnuszokat követően pedig Domonyi Erik tiszteletes, a Beregszászi Református Egyházközség képviseletében Mózes II. könyvéből vett idézettel köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta: „csoda ez a nap mindenki számára. Csoda elsősorban a tanulóknak, mert végzik a tanulmányaikat, haladnak a fejlődés felé; a pedagógusoknak, mert értéket és tudományt adnak át a diákoknak. A szülők pedig láthatják, ahogyan gyermekük cseperedik fizikailag és szellemileg is".

Weinrauch Katalin gyermekíró meleg szavakkal üdvözölte a kis elsősöket, s köszönetet mondott a szülőknek, hogy magyar tannyelvű iskolába íratták gyermeküket.

A Beregszászi Polgármesteri Hivatal Tanügyi Osztályának képviseletében Ivanyuk Viktória mondott köszöntőt. Beszédében felhívta a figyelmet az újonnan bevezetett Ukrajna egységes állam elnevezésű tantárgyra.

File Klára, az iskola igazgatónője az új tanév alapgondolatát, a Honnan hová? kérdését fejtette ki beszédében: „A múlt ismert, a jövőre készülni kell, a jelent pedig nekünk magunknak kell megtölteni tartalommal. Az új tanév új lehetőség arra, hogy minden tanuló tudatosan törekedjen magasabb tudásszint elérésére". Hangsúlyozta a XXI. század pedagógiai kihívásait, miszerint a gyermek már nem készen kapja a tudást, hanem egy információhalmazból kell kiszűrnie azt. Ezért a pedagógusoknak és szülőknek jobban oda kell figyelni, hogy milyen információkkal szembesül a tanuló, és ennek megfelelően alakítani a személyiségét.

A 9. osztályos tanulókhoz szólva az igazgatónő elmondta, hogy a tanév végén több lehetőség közül választhatnak majd a továbbtanulás terén. Ezek egyike a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán újonnan indult Felsőfokú Szakképzési Intézete, ahol öt szakirány is indult. Ennek érdekében azonban keményen kell dolgozniuk, és megfelelő tudásszintet kell elérniük a tanév során.

A rendezvény az elsősök műsorával ért véget, akik tanítójuk, Katkó Éva vezetésével verseket és dalocskákat adtak elő.

Gál Adél

Első csengő az Akli ONK-ban

Nagydobronyi Középiskola

Jánosi Középiskola

2014. szeptember 2. kedd 10:20
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It